Főmenü:
Hinni a csodákban
„Ahol
a kelő Nap arcát a Tiszában, Szamosban, Túrban
mossa és Szatmár-Bereg selymes
füvében törölközik, amerre reggel a
vendéget kakasszó ébreszti a parasztház
tömött párnái között, ahol
fatoronyból hív a harang áhítatra, amerre
az erdő
vadja, koronás szarvas, őz és vadkan, tarka
fácán indul portyára, azon a tájon,
amerre százéves tölgyön ül figyelve a sas,
a holló, a karvaly, ott, amerre az
alma, az akác, a szilva virága a menyasszonyi
fátyol, ahol a szőnyeget a
kiránduló talpa alá a kikerics, a tőzike, a
kárpáti sáfrány, a sárga
tyúktaréj,
a vitézkosbor, a nőszirom kínálja, azon a
vidéken , ahol parti fecskék, rigók
sármányok és más daloló madarak
szolgáltatják az égi muzsikát, ott, ahol
szorgos asszonykezek öltik kézimunka
virágjában álmaikat, amerre mesék
sárkányai, kígyói, Erős Jánosai,
tudalmatos juhászai népesítik be a
képzeletet,
az országnak ama szegletében, amerre pogány
temetőt idéző fejfák sorakoznak,
ott, ahol másutt nem található ételek
illata lengi be a konyhák környékét, amerre
szívből jön az adjonisten és fogadjisten , ott, ahol
ősi dal ritmusára ropják a
fergeteges táncokat, amerre Kárpátokból
lesétált óriás fenyők őrzik a
portákat,
arra, amerre a folyókból pimasz halak ingerlik a
horgászt, azon a tájon, ahol a
csóka hullatta dióból kelt ligetek
kínálják az árnyat, amerre nem ismerik a
lehetetlent, ott, ahol az égtájat a napraforgó
arany sárga tányérja mutatja,
amerre három határnál érnek véget az
utak, azon a tájon kalapod mellé tűzheted a
bakcsó, a daru, a fekete gólya és a gém
tollát, ott, ahol révész ereje húzza a
hidast a túlsó partra, amerre a városok embert
örvendeztetően otthonosak, ott,
azon a vidéken , ahol az itt élőknek a múltba
gyökerező bölcsesség a jelen
élniakarásával egyesül, és ott, ahol
eljöve az este, a Nap megint a Tiszában
frissíti pihenés előtt az arcát, ott van
Szatmár-Bereg, a táj, amely nyitott
szívvel várja azokat, akik még hiszik és
szeretik a csodákat. ”