Patz Béla hídmérnök álmában sem gondolta volna, hogy valaha Tisza-hidat fog átadni.
A kisari tiszai hidat 1969. november 7-én adták át ünnepélyes keretek között, és a fontos eseményről a Kelet-Magyarország is beszámolt november 10-ei, hétfői számában.
Ma már nyugodtan kijelenthetjük, ennek a hídnak a históriája is történelmi léptékben mérhető, és nem csak a mostani ötvenéves jubileum okán. Kisar és Tivadar között ugyanis 1969-et megelőzően már állt egy híd, amelyet a II. világháború során visszavonuló német katonák 1944 őszén felrobbantottak.
A forgalmat a későbbiekben egy pótlólag felállított faszerkezet bonyolította, mígnem azon az ötven évvel ezelőtti novemberi napon átadták a Budapesti Út- és Vasúttervező Vállalat tervei alapján megálmodott új közúti hidat.
Ahogy az egykori híradásban is olvashatjuk, a KPM Nyíregyházi Igazgatósága építette a Hídépítő és Közúti Gépellátó Vállalattal karöltve, és a 13 nyílású, több mint 345 méter hosszú és több mint 8 méter széles létesítmény létrehozása 30 millió forintba került.
A múltja még inkább érdekessé vált, amikor kiderült, hogy Patz András közlekedésmérnök a kerek jubileum alkalmából egy ünnepséget készül szervezni édesapjának, annak a férfinak, aki ezt a hidat a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium képviselőjeként átadta.
Az 1969 novemberi képen balról a második Patz Béla, a kép jobb oldalán fiával, Andrással a hídon.
Felborult a menetrend
– Nem az én dolgom lett volna, az akkori közlekedési minisztert, dr. Csanádi Györgyöt kérték fel a feladatra – idézte fel a régi emlékeket a 88 esztendős Patz Béla, amikor megkerestük.
– Érdekes időszak, az új gazdasági mechanizmus bevezetésének kora kezdődött el 1968-tól, és a magyar kormány a fejlődés előmozdítása érdekében fölvette a kapcsolatot a nyugati pénzintézetekkel. Akkor már működött a Nemzetközi Valutaalap, és ha emlékeim nem csalnak, hozzájuk indult tárgyalni a magyar küldöttség, amelynek az élére a párt első titkára, Kádár János dr. Csanádi Györgyöt jelölte ki.
Éppen arra a napra vonatkozott a felkérés, amikor neki ezt a hidat át kellett volna adnia, vagyis november 7-ére. (Fontos tudni, hogy akkoriban a legnagyobb beruházások átadását két fontos kommunista ünnepre, április 4-ére és november 7-ére időzítették, és az átadó nem lehetett kisebb potentát a közlekedési miniszternél, a miniszterelnöknél vagy köztársasági elnöknél.)
A nyugati fél eleve olyan delegáltat kért, aki szakmailag is elfogadható a számukra, és megkaphatta a felhatalmazást. Dr. Csanádi György minden értelemben megfelelt a kívánalmaknak, műszaki doktor volt, a műszaki egyetem professzora, nyelveket beszélt, és kétség sem fért hozzá, hogy a doktori dolgozatát nem mások írták helyette. Akkoriban kevés ilyen magasan képzett embert lehetett találni az MSZMP-ben.
– A Nyugatnak az előttünk álló állami ünnep nem sokat jelentett, ragaszkodtak az általuk megadott időponthoz, ezért Csanádinak le kellett mondania az átadót. Akkoriban én is a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium hídmérnöke, négy megye területileg illetékes főmérnöke voltam, amibe Szabolcs-Szatmár-Bereg is beletartozott.
Én írtam az ünnepi beszéd alapját a miniszternek, és mivel az utolsó pillanatban felborult a menetrend, ráadásul a miniszterhelyettes és a főosztályvezető is máshová ígérkezett el, rám esett a választás.
– A Tisza két partján álló községek lakói készültek erre a hídavatóra, mi pedig sűrű elnézések közepette megüzentük, hogy a miniszter távollétében én magam adom át az új hidat. Nagyon sokan eljöttek, jelen volt a Vásárosnaményi és a Fehérgyarmati Járási Tanács VB elnöke, Spisák András, valamint Széles Lajos, az utóbbi már nem lehet közöttünk.
Csak a megyei vezetők maradtak távol, rangon alulinak érezve a megjelenést, ha már a miniszter távol maradt – sorolta a részleteket Patz Béla. Elmesélte azt is, hogy van a hidászoknak egy ünnepi alkalmakra tartogatott szokása, amit akkor is bevetettek. Egy söröshordót gurítottak át a hídon a túlpartra, ahol azt csapra is ütötték, miután az ünnepi beszédet követően átvonultak a tivadari oldalról a kisarira.
Az utolsó fénykép
Azt viszont már az idős mérnök fia, Patz András mesélte el, hogy édesapja öt évvel ezelőtt azt kérte, szeretné ezt a hidat életében még egyszer látni. A Győrben élő fiú elhozta ide Budapestről az édesapját, és megígértette vele, ha öt év múlva is vigyáz az egészségére, egy jubileumi ünnepséget szervez számára a tivadari oldalon. Pontban 12 órakor, hiszen ötven éve is ugyanekkor ünnepeltek.
Az ötletet a tivadari és a kisari polgármesterek, Danó Sándor és dr. Jámbrikné Pintér Andrea is örömmel fogadták, de eljönnek ma az ünnepségre a nyíregyházi barátok, rokonok is, hogy a közel 3 évig épült létesítmény történetét felidézzék.
Béla bácsi elhozza magával azt az egyetlen fotót is, ami a néhai Széles Lajos felvételeiből megmaradt, a többi ugyanis egy tűzvész martaléka lett. Azt ábrázolja, ahogy az ünneplők büszkén átvonulnak a tiszai viaduktot átkaroló kisari hídon.
MJ
